HTML

Új képek, kiállítások, emberek...

Ebben a blogban azokat a legújabb munkáimat szeretném megmutatni mindazoknak, akiket estleg érdekel, amik annyira frissen készültek, hogy még nem volt időm a honlapomon publikálni. Emellett szeretnék beszámolni egy-egy olyan kiállításról, amit épp legutóbb láttam, kollégákról, akiket épp megismertem és nagyon jónak találtam, egyszóval szubjektív barangolásaimról az amúgy igen zavaros kortárs képzőművészetben...

Friss topikok

Linkblog

Ponte Cestio + kissebb elköszönés

2010.05.25. 19:27 takátsmarci

Néha előfordul, hogy az ember nem veszi észre azt ami a legkénzenfekvőbb lenne, épp az orra előtt van a megoldás... Ma plédául tettem egy hatalmas kört,kb két órásat, majd már éppen csak haza nem értem, amikor megpillantottam a mai nap témáját.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze megint nem látszanak a szinek, pedig vannak, lilák, okkerek, terakotta, miegymás...

Egyébként a most következő kb. két és fél hétben kicsit ritkábban fogok jelentkezni, mert holnaptól tíz napig itt lessz Tizi és Emma, utánna pedig bejárom -ahogy már igértem- az "Utas és holdvilág főbb helyszineit. De azért néha teszek majd fel rajzokat, meg a két lányról is kaptok azért képeket, csak még nem tudom milyen sűrűn...

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ujkepek-egyebek.blog.hu/api/trackback/id/tr302030980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zománc 2010.05.25. 20:15:49

Nagy szerencse, hogy észrevetted, ami az orrod előtt volt, mert ez a kép lett belőle! Az én gépemen kitűnően látszanak a színek és nagyon örülök, hogy láthatom őket!

levendulaerzso 2010.06.01. 23:15:34

Szia Marci!
Regisztráltam, mert erre a blogra írni kell... nagyon jók a képek. Voltam sokszor Olaszországban és érzem a feeling-et, hallom a hangokat, szagolom a levegőt:-)))
Erzsó a Levendula Galériából
süti beállítások módosítása