Ma egyáltalán nem festettem egyetlen aqurelle-t sem, annak ellenére, hogy délelőtt szép idő volt. Azt hiszem a tegnapi óriás kirándulás tőlünk a Via Flaminia északi bejaratáig, aztán a több órás téma keresés mára kicsit motiválatlanná tett. Délután meg - szokás szerint - elkezdett ömleni az esső. Ezért itt most egy ugyancsak korábbi fotó-sorozat következik. Ha az ember szépen kéri, megkaphatja a kulcsot a Loggiához, onnan pedig egyenesen a tetőteraszra vezet az út.... Az első képen még csak fölfelé tartunk, a belógó tárgy a csigalépcső egyik fokának a sarka.
Amikor két éve az Eszessel elautóztunk Normandiába, ő hívta fel a figyelmemet, hogy Párizsban egészen elképesztő felhők vannak az égen. Úgylátszik ez igaz az összes mediterrán/tengeri országra...
Ez a kis utca -talán Via Girolamo- merőleges a mi utcánkra, és épp az Akadémia előtt indul. A boltíves ablak amit láttok a fáradt-narancs szinű ház földszintjén(talán ez a nápolyi sárga vöröses árnyalata) egy, az Akadémia életében lényeges intézmény, a "Café Peru" ablaka. Az olasz kávézókról, leginkább a Peruról még fogok külön írni, most egyenlőre ezt a két képet kapjátok csak...