Megvolt tehát az a bizonyos utazás. Nem is tudom, hogy foglaljam össze, annyira sűrű volt és fárasztó.Mivel a négy nap jó részét a fülledt hőségben való utazás tette ki és mindenhova a kora esti órákban jutottam csak el, rajzolni alig maradt időm és erőm, mindössze két pici aquarelle-t csináltam, és pusztán az egyik értékelhető, a másik inkább rögzitése valaminek a későbbiekhez.
Épp úgy mint Mihály, én is Velencéből indultam el. Egy kora délutáni ufó-vonattal mentem föl Rómából, este fél hét körül már le is pakoltam a kis szálodába és elindultam a "Fondamente Nuove" irányába. Mihály éjszakai bolyongásának a város ezen része a végpontja ugyanis:
"Így bolyongott a sikátorok közt, míg arra nem eszmélt, hogy hajnalodik már, és ő Velence túlsó oldalán van, az Új parton, ahonnan a temető szigetét látni és távolabb a titokzatos szigeteket, köztük a San Francisco in Deserto szigetét, amit egykor a leprások tábora volt, és nagytávol Murano házait."
Eléggé kényelmes ember lévén, úgygondoltam, jó lessz az az új part naplemente idején is... Azt valahogy már Rómában is úgyéreztem, nem a sikátorok fognak engem érdekelni, inkább láttam magam előtt a hajnali derengésben vízparton álló figurát, mint a sötét sikátorok között bolyongó utast. Ez a selytésem be is igazolódott, tényleg izgalmasabbnak találtam az új részek partját.
Ezek az egymáshoz fixált cölöpök mindenütt ott vannak, valahogy biztos felhasználom majd őket...
A távolban valóban a temető sziget falai...
Azt hiszem ezen a lépcsősoron áll majd Mihály...
Az alábbi rajz a már emlegetett jelentéktelenebb próbálkozás. Mentségemül szolgáljon, hogy a híres "Hahnemühle" papirra még soha életemben nem dolgoztam. Bár ez az eredményen csepett sem látszik, tényleg fantasztikus minősége van. Olyan, mint ha valami rongy szerű anyagra dolgozna az ember, amig nedves, szinte hófehérre visszatörölhető. Azt hiszem, ha hazamegyek, veszek majd nagyobb méreteket is belőle.
Ez már úgy 8-félkilenc körül volt, nem is igazán láttam már szineket, úgyhogy visszavonultam a szálodába lepakolni, és még kb éjfélig kószáltam a városban.
Erről az éjszakai sétáról nem fotóztam, mert eléggé sötét volt, nem lett volna sok értelme.
Ez a kép még egy egész világos pontról készült, a Sóhalyok Hídjáról... Mihály sikátoraiban eddigre már egészen sötét volt.
Persze napokat maradhattam volna még, ez nem kérdéses, de ez az út most másról szólt. Azért még mielőtt tovább utaztam volna Ravennába, másnap délelőtt átverekedtem magam a rémes turistákon, hogy legalább a San Marco-t lássam. Közben, és az út további részében még sokszor különböző akcióterveken tünődtem, a videokamerás-fagylaltos, "italia" és "venezia" pólós hordák visszaszoritására. A legkevésbbé radikális verzió, egy naponkénti elkülönítés volna: az utazók, valami teszt, vagy agyfunkciók orvosi vizsgálata alapján alfa, béta, epszilon tipusú belépő kártyákat kapnának. Itt meg kell jegyeznem: a helyesírás semmiképpen nem tartozna a kritériumok közé... Epszilon-kártyával mondjuk hétfőn és szerdán lehetne bejutni a Szent-Márk térre, ilyenkor korlátlan létszámmal, ugysem látnak az egészből semmit. Béta-igazolvánnyal kedden, csütörtökön és szombaton lehetne belépni, egyszerre mondjuk akár kétszáz ember is lézenghetne a templomban és az előtte elnyúló, gyönyörű téren, nézhetné meg békés magábafordulással a Palazzo Ducale patinás árkádjait. Szerintem ide tartoznék én is. A maradék két nap a kutatóké, mű-és építészettörténészeké lenne és talán a szerzeteseké...
Egyenlőre azonban nem ez a helyzet. Sem a templomból, sem a térből nem láttam szinte semmit, annyira tele volt emberekkel, jórészt az elsőként ecsetelt kaszt képviselőiből. A dologban az az elképesztő, hogy az ilyenfajta turisták, ténylegesen nem látnak semmit a körülöttük lévő dolgokból, mert az épp aktális videófelvétellel vannak elfoglalva. Gondolom otthon aztán leülnek a plazmatévé elé, és boldogan, a rácsodálkozás örömével végignézik, mit nem néztek meg,amikor éppenséggel a helyszinen jártak...
Mindenkitől elnézést kérek az iménti, kultur-fasisztoid megjegyzésekért, talán késő ősszel kellett volna utaznom... de nem így alakult, ugyhogy gyerünk tovább Ravennába !
A városba, mely egyébként meglehetős csalódás volt, mert gyakorlatilag teljesen érdektelen. Ez persze nem igaz a három világhirű templomára, amiből nekem sajnos csak kettőt sikerült megnéznem. Ez megint a kései megérkezés miatt van, este héttől ugyanis zárják őket. Igy maradt ki a San Appollinare Nuovo, viszont a San Vitale és a Galla Placidia kápolna ugyanabban a templomkertben található, igy őket láttam. Mihály mélyen megrendül a San Vitale mozaikjaitól, amik furamód rám nem különösebben hatottak, egészen furcsa állapotba kerültem viszont a Galla Placidia mauzóleumban. Az egykori császárnő nyughelye valami egészen meginditóan intim, és megható épület. Lehet, hogy épp valami nőies finomság nyilvánul meg benne, közvetlenül az uralkodónő személyisége, hiszen sajátmaga éppítette önmagának. Lefotózni ezt a kedves kisugárzást egyszerüen lehetetlen. Próbálkoztam vele, de inkább nézzetek utánna, az enyémnél lényegesen jobb fotókat találtok. Az egyenlő szárú kereszt alaprajzú, egészen pici épületnek részben a gyönyörű mozaikjai érintik meg az embert, részben az egészen eredeti fényviszonyok: mind a San Vitale mind a Galla Placidia ablakaiba vékonyra vágott márványlapokat tettek az épitők, ez már a nagyobbik templomnál is, de a kis sírkápolnánál különösen valami túlvilági derengéssel vonja be a templomteret. Tény az, hogy -bár kissé szégyelem, lehet, hogy a kánikula, meg az egésznapos lökdösődés, nem tudom- ott a római császárkor stikusát idéző mozaikok között, a márványlapok derengésében, majdnem elsirtam magam. Mint kiskoromban a mellettem ülő néni az E.T.-n...
és Mihály kedvéért néhány kép a San Vitale-ról...
nem tudtam kivárni, hogy valaki ne fotózzon épp, annyira közel volt a záróra...
kedves olvasóim, most rövid időre megszakítom adásomat, este negyed kilenc van ugyanis, végre elmult a hőség, az éléskamra meg üres. Ha szerencsém van, még épp nyitva találom a spar-t..! folyt.köv.
