Új képek, kiállítások, emberek...

Az esti rajz. Végülis, nem csak épületek vannal rómában...

Minden bizonnyal gyermekkori emlékeim, elsősorban az "Alfa- IPM Junior" nevű havilap tehet róla, hogy bár a tíz Piranesi-hommagge megkarcolása óta erősen csappant érdeklődésem az antik építészet iránt (római ösztöndíjjasként ez elég furán hangzik, tudom), azt már az út előtt elhatároztam: a Via Appia Anticá-n végig fogok menni. Ez az elhatározás egész pontosan az Aszterix-képregényből eredeztethető, amit a fentnevezett újság folytatásokban közölt, és generációm fiai lelkesen olvasták. Az egyik epizódban éppen ezen, a legrégebbi katonai útvonalon érkezik a két bátor gall Rómába, hogy elrabolt varázsitalos hordójukat visszavigyék Gallfalvára. Még a rajzokra is emlékszem, a jellegzetes nagy kőlapokra, amikkel Appius Claudius cenzor végig köveztette a nevezett hadi utat.

Térképről sajnos nem mindig érzékelhetőek a távolságok... Azt egyáltalán nem sejtettem, hogy kb három órát kell majd gyalogolnom, nagyjából mintha a szüleimet szeretném meglátogatni Pilisborosjenőn, vagy valamiért Békásmegyerre szeretnék kisétálni...  Az ember előbb elhagyja a Circus Maximus-t ( semmi felhajtás, egy méretesebb ovális grund az egész, ennél azért többet vártam...), aztán a Caracalla Termáit, végül kijut a római városfalon kivülre, amin túl még ma is külvárosias táj fogadja: mezők, villák kőkeritések mögött, na jó, néhol valami keresztény mártír katakombája, egyébként seemmi cicó...

itt még a városfalon belül vagyunk, a Via Appia Antica kezdete, még Via di Porta s. Sebastiano-nak hívják.

Itt már átjutottam a városfalon, a két bástya közti kapuzaton.

pazar felhők, pazar falak...

Innentől hosszú kilométereken keresztül elég kínos volt a haladás: a római kori út nyomvonalán húzódó út ugyanis gyakorlatilag egy kétirányú, mindössze kétsávos autóút, ami egyébként kb a Hungária Körút forgalmát bonyolítja... Az utikönyvek szerint a latinok az út két oldalán járdát is építetettek, ám úgytünik az átkozott taljánok ezt elbontották, és kőkeritéssel övezték végestelen végig...

Senkit se tévesszen meg az, hogy kevés autót lát a képeken. Mivel így jobban mutat, mindig kivártam a ritka pillanatot...

Az efajta kapubéletek nagyon jól jöttek egy-egy méretesebb kamionnal való találkozáskor

Egyébként úgytünik a járda hiánya rajtam kivűl senkit sem zavart... Bár őket nem fotóztam le, hosszan haladt előttem három, azaz három súlyosan túlméretezett anyuka hozzájuk tartozó babakocsikkal. Egyikőjüknek ráadásul ikrei voltak, a ma divatos duplaüléses babakocsiban. Népesség szabájozás olasz módra..? 

néha még zebra is volt... de hova is?

no még egy utolsó ebből a szakaszból...

Már kezdtem igazán elcsüggedni, amikor az első biztató jelek megjelentek: az eredeti kőburkolat nyomai...

Itt már autó forgalom sem volt, már-már jókedvem lett, amikoris párszáz méterre  a fenti fotótól az alábbi látvány tárult elém:

Velem épp egyidőben érkezett az útzárhoz egy idősebb úr, délutáni kocogó, nagyon szabatosan fogalmazta meg közös véleményünket az általami is értett "va fan culo!"-ban...

Szerencsére csak egy rövid szakaszon restaurálták az ősi utat, innen már csak párszáz métert kellett kerülni a kertek alatt és...     most pedig akkor is ide fogom írni azt a rohadt mondatot, ami miatt ezt az egész túrát megtettem, idézet az "Erik a Viking" című filmből:

          "...BAZMEG, EZ PONT OLYAN, MINT AZ ASZTERIX-BEN...!!!"

Röviden ennyi a majdnem egy napos kirándulás története. Utikönyvek említenek egy kör alakú sírt, bizonyos "Tomba di Cecilia Metella"-t. Ez természetesen a lezárt szakaszon helyezkedett el...

Persze jól elfelejtettem megnézni az utca táblát, de ez egy olyan lépcsősorról készült, ami a Quirinale dombról ereszkedik le. Igazából már régen kinéztem, de ma rosszul lőttem be az időpontot. Amikor kiértem -úgy negyed négy lehetett- még fényárban úszott minden, kicsit várnom is kellett, és igazán éles fény-árnyék különbségek pedig akkorra lettek, mire késsz lettem a rajzal. Talán vissza megyek még, mert most már tudom, hogy elég délután  öt körül nekiállni.

Mint már említetettem a reggeli fények remekek, de iszonyúan kell sietni, mert 10 perc allatt már egészen megváltoznal. Ez az utca épp két sarokra van tőlünk. Persze mire késsz lettem már nem is hasonlított  az egy órával korábbi önmagára a hely... vicces módon épp a 100-as házszám elől készült az alábbi rajz

Érdekes, hogy "grafikus kormban" szinte akármikor összeszedtem a mappámat, meg a horgász-székemet és elindultam rajzolni. Most, hogy festő lettem :) egész másképp áll a dolog; teljesen érdektelennek tünik minden 11 és délután 3 között. Ez azért fura, mert a monokróm rajzokon is vannak árnyékok, mégis valahogy kevésbé volt alapvető a napszak ( ha jól emlékszem... ) Vagyis az a megoldás, hogy korán kell kelni, csinálni valamit szép reggeli fényekben, aztán egy másik dolgot késő délután. Ez itt most egy reggeli téma. Mindössze pár percre az Akadémiától, mert azért annyira korán nehéz összeszedelőzködni, és még ki is jutni valahová, hogy még megfesteni is maradjon idő...

Ma egyáltalán nem festettem egyetlen aqurelle-t sem, annak ellenére, hogy délelőtt szép idő volt. Azt hiszem a tegnapi óriás kirándulás tőlünk a Via Flaminia északi bejaratáig, aztán a több órás téma keresés mára kicsit motiválatlanná tett. Délután meg - szokás szerint - elkezdett ömleni az esső. Ezért itt most egy ugyancsak korábbi fotó-sorozat következik. Ha az ember szépen kéri, megkaphatja a kulcsot a Loggiához, onnan pedig egyenesen a tetőteraszra vezet az út.... Az első képen még csak fölfelé tartunk, a belógó tárgy a csigalépcső egyik fokának a sarka.

Amikor két éve az Eszessel elautóztunk Normandiába, ő hívta fel a figyelmemet, hogy Párizsban egészen elképesztő felhők vannak az égen. Úgylátszik ez igaz az összes mediterrán/tengeri országra...

Ez a kis utca -talán Via Girolamo- merőleges a mi utcánkra, és épp az Akadémia előtt indul. A boltíves ablak amit láttok a fáradt-narancs szinű ház földszintjén(talán ez a nápolyi sárga vöröses árnyalata) egy, az Akadémia életében lényeges intézmény, a "Café Peru" ablaka. Az olasz kávézókról, leginkább a Peruról még fogok külön írni, most egyenlőre ezt a két képet kapjátok csak...

Emma nevezi így a kacsákat ( meg ludakat, hattyúkat és minden méretesebb madarat, ami kicsit is emlékeztet egy kacsára:), akiket élükön Donáldal, nagyon szeret. Bár félek a két lány nem túl sokat nézi a blogot (Emma inkább a Pimpa nevű piros pöttyös rajzfilm-kutya kalandjait nézi a gépen, Tizinek meg nincs rá ideje), ezt a pár képet mégis Emmára gondolva még az első napokban csináltam. Ha véletlenül ilyen piciben nem látszana: két vadkacsáról szól a történet, aki egy tutajként alkalmazott faágon utazik a Ponte Sisto felől a Ponte Garibaldi felé...

Ez itt már a Ponte Cestio, eddigre már fölborultak, de neizguljatok, egész ügyesen kiúsztak a partra...

"Eszébe jutott a kis magyar szobrász, akivel a Collegium Hungaricumban ismerkedett meg Waldheim révén. A szobrász gyalog jött Drezdából Rómába, a Via Flaminián jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy ott vonultak be mindig észak felől a győzelmes idegenek."

Ismét egy Szerb Antal idézet. Éppenséggel ez elképzelhető, mert a Via Flaminia egy nagyon hosszú nyílegyenes út, nekem hangulatában a Villányi  útra emlékeztetett. Teljesen "rómátlan" utca, olyan bérházakkal szegélyezve, amik részben nálunk a 11.-ben illetve a Szent-István Park környékén jellemzőek. És a legfontosabb: középen villamos! A sinek mentén vékony járda fut korláttal, innen csináltam az alábbi aquarelle-t. Az enyészpontban a Piazza del Popolo a Porta Flaminiával. A függőlegesek kissé balra dőlnek, aminek az az oka, hogy folyamatosan húztak el mellettem a villamosok, ezért kicsit ferdén kellett tartanom az aquarelle-tömböt. Azon annyira bedühödtem, hogy nem hagynak rendesen dolgozni, hogy -úgyérzem- kicsit túlrajzoltam, a jobboldal háztömbjei bedöglöttek, főleg az okker ház szinei lettek kicsit halottak. Két fotót is kaptok róla, gondoltam ezegyszer mindkét fotó-változatot megmutatom, hiszen úgyis csak egy munka szerepel a bejegyzésben. A vakus változatban jobbak a szinek, a másik viszont nem kékült be annyira.

Egyébént gyalog sétáltam fel az akadémiától egészen a Via Flaminia északi  torkolatáig, és órákig kószáltam, mig végül e mellett a téma mellett döntöttem, addigra már eléggé fáradt voltam. Azt hiszem ott rontottam el, hogy amikor legutóbb véletlenül erre keveredtem, az Etruszk Múzeum megnézése után, már este fél nyolc körül járt, és gyönyörű esti szinek-fények voltak. Most viszont már dél-egy tájban felértem és teljesen jellegtelen arcát mutatta a környék. Este hat körül vonultam le a terepről, már zúgott a fülem a sok villamos zakatolástól és inkább vert seregnek, mint győzelmes idegennek éreztem magam.

  

 

Tegnap éjel már nem tudtam feltenni ezt a bejegyzést, gondolom az egésznap jelzett karbantartási munkák miatt, ma reggel viszont hétágra süt a nap ugyhogy rohanok!!!

CÍmeket később pótlom, meg kell még a többieket kérdeznem, kiírva csak olaszul van...

Jakatics Szabó Veronika

Verebics Kati: Zsófival

Verebics Ági: Vezér

Kovács Péter Balázs

Szász György

néhány hangulatkép...

Háát mondjuk sokan éppen nem voltak... de hát az essős idő, ugye...

Három művész munkája még hiányzik. A Sass Vali munkája valami félreértés következtében kimaradt a kiállításból,  a másik két alkotót még pótlom...

Ez végre egészen használható lessz témának!  Nagyon kedélyes dolog az áradó folyó fölött ujságot olvasgatni. ( Ezt csak most konstatálom: már a sokadik embert fotózom le ujságolvasás közben! nagyon érdeklődő nemzet... )

Vagyok annyira úriember, hogy a következő képet nem rakom fel. Minekutánna ugyanis befejezte a "Corriera de la Sera"-t (mondjuk) elegánsan hátra sétált az ódon rakpart-falhoz, és  pisilt egy meglehetőset... No de az vesse rá az első követ aki még nem cselekedett hasonlót!

Kaptok inkább lezárásképp még egy szép lépcsősort... Azért remélem előbb-utóbb dolgozni is tudok...

Íme néhány "ilyen volt - ilyen lett" kép, az áradásosak tegnap készültek.

Igazából már ez a lenti is egy nagyon magas tevere, no de a következő...

emán döfi!

Az idő továbbra is elfogadhatatlanul viselkedik, vagyis nagyrészt esik, néha kicsit abbahagyja, esetleg kicsit kisüt a nap. Ma például szép napsütésben indultam el rajzolni, mire belelendültem, most kivételesen nem egy rendőrnő jött, hanem elkezdett szakadni az esső... Viszont a kis kifőzdében, ahova bemenekültem 8 euróból remekül meg lehetett ebédelni. Minden rosszban van valami jó...

Ha pedig már ennyire moslék idő van, rajzolni nem mehetek,(pedig már témám is lenne ) kaptok néhány képriportot, különböző témákban...

Ma ez vicc-poén jutott eszembe, persze magára a viccre már nem emlégszem... Avval kezdődött az egész ,hogy elhatároztam : lemegyek a Tevere partra dolgozni, megcsinálom azt témát, amit ceruza-skiccen már mutattam, az antik hídmaradvány a Ponte Palatino tövében. Igen ám, de a Tevere fogta magát és annyira megáradt,mióta két napja nem láttam, hogy egyáltalán nem lehet lemenni az alsórakpartra, legalábbis abból a nézőpontból semmikép sem lehet megrajzolni ahogy eredetileg gondoltam. Az alsórakpartnak van azonban egy oldasó szegélye, kb négy kockakő vastagságú, ugyanilyen magas. Ez még bőven kint volt a vízből, jópáran horgásztak is. Én is szépen leültem közéjük rajzolni, de még alig áltam neki, mikor jött egy rendőrnő és mindenkit elzavart az ártérből. Így aztán otthon kellett befejeznem fotóról, ami azért nem az igazi, szinek se nagyon lettek rajta...

Ezt alant már megigértem, mármint, hogy a kukás autóknak haszált piaggio-motoros minifurgonokról ejtek pár szót. Tizi mindig szeretett volna egy ilyet, azt mondta avval szeretne közlekedni pesten, de ez nekem elég veszélyes válalkozásnak tünt, inkább lebeszéltem...most már kezdem érteni... Róma belvárosában mindenütt kacskaringós sikátorok vannak, ezért nem csak szemetes kocsinak használnak ilyen kis járgányokat, de még a buszok is olyan mini-buszok, mint nálunk a várbusz. Node, nem is ez az érdekes igazából, hanem maguk a szemétszálítók !! Előttetek van, hogyan is néz ki egy rendes pesti szemetes?! Úgye, mint egy rendes Szomjas György filmben...nohát kérem ITT NEM!!! Elösször majd segre estem, mikor a közelemben leparkolt egy ilyen kis izé, és kiugrott belőle két olyan gyönyörű nő szépen kifestve,gesztenyebarna haj szépen kontyban,teljesen Tizi-s csajok voltak!!

Valamitől megőrült a blog-szerkesztőm, alig tudok rendesen írni, de mindegy, úgyis ennyi volt a bejegyzés lényege. Illetve még két kép, a minifurgon itt épp hiányzik, de legalább egy ilyen lányt találtam, mikor a gép is épp nálam volt:

szemből picit kevésbé, no de akkor is! Tiziana szerint, ha elégg kortárs gegg művész lennék az egész két hónapot arra a "projektre" fűzném fel, hogy végig fotózzam a római szemetes-lányokat...

mára, ennyi, folyt.köv. hamarosan!

Ma igen vacak esős idő van, mint már a hónap eleje óta olyan sokszor. Ez az illusztrálás és a blog-írás napja, úgytünik...

Egyáltalán nem meséltem arról a vidékről,ahol lakom. E környékre némi utalást még Szerb Antalnál is kapunk; Mihály egykori iskolatársát, a vallástöténész Waldheimet készül épp felkeresni: 

"Abban a cikkben, amely Waldheim előadásáról számolt be, szó esett valami recepcióról is, melyet a Palazzo Falconieriben, a Collegium Hungaricum székházában adtak. Mihálynak eszébe jutott, hogy Rómában van egy Collegium Hungaricum, ahol ösztöndíjas fiatal művész- és tudósjelöltek élnek; itt bizonyára tudni fogják Waldheim címét, ha ugyan nem lakik ő is ott. A Palazzo Falconieri címét nem volt nehéz megtudni: a Via Giulián áll nem messze a Teatro Marcellótól, azon a vidéken, ahol a legszivesebben bolyongott. Most is átvágott a ghetto sikátorain, és nemsokára ott állt a szép régi palazzo előtt."

Azért az a "nem messze" kicsit tulzás...nemaszondom, kb húsz-25 perc tőlünk gyalog  a Teatro Marcelo, de nem épp egy köpés... Amúgy éppenséggel le is fotóztam korábban, de egészen más okból, az "Utas és holdvilág" eszembe se jutott,  de előbb a hely,íme:

Egy másik képen némi környezettel:

Már megint vonulnak, csak vonulnak az átkozott turista-légiók...na mindegy, ezt nem lehet megúszni. De ami miat meg akartam mutatni, az a szokásos vesszőparipáim egyike, az organikus városfejlődéssel kapcsolatban: Ugye mindig ismételgetem azt, hogy Budapest pusztán vizszintes irányba fejlődik, vagyis a különböző korok tömbökben, egymás mellett helyezkednek el, viszont az ennél organikusabban, önmaguktól, és nem erőszakoltan alakúló városok, mint pédául Párizs függőleges irányban is rétegződik. Valahogy úgy, mint az őskori ember barlangjaiban az úgynevezett kultúrrétegek. Nos, ezt a teóriámat erősíti ez az antik szinház, a középkori lakás-ráépítésekkel. Persze, ezek ma is lakott lakások!

A gond csupán az, hogy Róma esetében az organikus városfejlődés nagyjából itt be is fejeződött... Persze túlzok, de biztos értitek mire gondolok..!

No, de ugorgyunk,vissza a Magyar Akdémiára meg a Via Giulia-ra, mert arról még nem mutattam semmit. Volna itt még két aquarelle...

Ez a Via Giulia azon része, ahol az Akadémia áll. Az a jobboldali két zászló jelzi az épület diplomáciai jellegét. Az épületről majd egy-két fotó...( ja, méret 42x56cm ) Az alábbi az utca egy távolabbi pontjáról készült. Itt elég nehéz volt rajzolni, mert állandóan autók, spar-os kamionok, robogók és el ne felejtsem (!!) a köztisztasági vállalat kis robogó-furgonjai húztak el mellettem, ezekről egy következő bejegyzésben külön! A végén jól beparkolt elém egy kamion, pedig a baloldalon még kicsit pontosítottam volna...

néhány fotó:

Van egy téma, amit már végtelen számú sorozattal dokumentáltam, kb mint a Harvey Keitel,a trafikos a "Füst"-ben. Egyáltalán nem biztos, hogy valaha kép is lessz belőle, de ez az egyik kedven hangulatom itt Rómában. Valószinüleg az Emmával való korareggeli kelésektől, itt is hamar szoktam felébredni, nagyjából hét körül. A szobám egyik ablaka az első emeleti teraszra nyílik, a szembenlévő ablakon pedig mindig kicsit más és gyönyörű árnyékok... már ha épp nem zuhog, mint mai is...

Az ösztdíjasok nagyrésze a Palazzina-ban lakik, ahogy én is, alább pedig a Palazzo ugyanabban a reggeli fényben. Itt van a koncertterem, kiálító terem, titkárság, porta és egyébb fontosabb hivatalok... 

Mostmár aztán mindent tudtok, a Magyar Akadémiáról és környékéről, ideje más témákra evezni...

Elnézést a nyelvújításért, bár tudom, hogy rengeteg a helyesírási hibám, de ez most kivételesen direkt volt...ötletes, mi ? Szóval az elmúlt két napban már többször úgy nézett ki, hogy van internet, aztán mégse... Az olaszok a legőrjítőbb keleteurópánál is rosszabbak,ami munkát és szervezettséget illeti, ezt ez alatt a 8 napos huza-vona alatt sikerült megtapasztalnom. úgylátszik a vadkeletnél csak a vaddél a rosszabb...

Visszatérve az útra: teljesen lehetetlennek tünik számomra, hogy az elmult majdnem két hetet el tudom nektek mesélni, ahhoz nagyon sokat kéne a gép előtt üllnöm, és ahogy azt már egy korábbi bejegyzésben említettem, én ide tulajdonképpen rajzolni, témát gyüjteni jöttem.

A legalapvetőbb impresszióm evvel a várossal kapcsolatban, hogy a saját múltja nem engedi igazán élni a jelenét. Gyakorlatilag nincs egy talpalatnyi hely a belvárosba, ami nem legalábbis reneszánsz lenne, az antik város épületei-épület maradványai pedig teljesen behálózzák a várost, gyakorlatilag lehetetlenné téve a szabad városfejlődést. Ettől nekem egy kedélyes nyugdijjasnak tünik egész Róma. Nem megy sehová, nem pulzál, és ami a legfontosabb nem ragad magával. Pedig ha objektíven nézem, adottságai semmivel sem rosszabbak kedvenc Párizsomnál, mégsincs az a különös,extatikus keserédes érzésem, hogy azonnal idevele, hogy ennek a dolognak, ami Róma a részévé akarok vállni. Persze rengeteg az ember az utcákon, de jobbára turisták (jézusom,vajon én is annak látszom..?!) és a rómaiak életét az ember nem tapasztalja úgy, szinte a bőrén, mint a Párizsiakét. Lehet persze, hogy ha beszélnék olaszul másképp gondolnám, és az is lehet, hogy a valós élett itt a külsőbb kerületekbe szorúlt, a turista-légiók elől...

Negatívumból ennyi elég, hiszen tényleg gyönyörű a város, többekközött fantasztikus mediterán parkokkal és nagyon jól tudok dolgozni, fantasztikus tereket, fény-árnyék viszonyokat találtam már, és az meg egészen elképesztő, hogy az embernek ne legyen egésznap más dolga, csak témákat keresni, és megfesteni őket... mivel foggalmam sincs meddig lessz ez a mennyei állapot az internettel, azonnal felteszek pár rajzot, aztán még mesélek a városról, ha net tovább is engedi... Előrebocsátom: ne számítsatok a klasszikus római közhelyekre, valószinüleg túl sok volt az a "piranesi-s" tíz év, ahhoz, hogy most épp a Diokleciánusz termái vagy a Kolosszeum fogjon meg a legjobban.  Az első téma, aminél azt éreztem, ebből még lehet valami, a Termini pályaudvar mögött talált meg -vagy én őt- mindenesetre az előtérben egy névtelen antik sír látható, ezt kerüli el a villamos sinpár, majd fut tovább a  pályaudvar épülettömbje felé. Régi és új találkozása, ugyebár...

A szinek a valóságban nem ennyire fádak, de evvel a kis géppel nem tudok jobbat fotózni, ugyhogy hozzá kell képzeljetek egy fokozattal erősebb tónust. Amikor ezt az aquarelle-t csináltam, már egy hete itt voltam, de az első napokban jórészt csak jártam a várost, és az idő sem nagyon segített a munkában, folyamatosan szeptember végi időjárás volt ugyanis. A globális felmelegedés következtében - legalábbis az elmult két nyár brüsszeli és párizsi tapasztalatait hozzátéve a mostanihoz - nyugateurópában lényegesen hidegebbek lettek a nyárelők...azért ez elég elentmondásosnak tűnik,nem?

Igazából már az első nap ez a korszakokkal való játék jutott eszembe, de mivel akkor végképp essős volt az idő, csak a noteszembe rajzoltam ezt a ceruzarajzot a Tevere-parton.

Ez a Palatinusz-híd (Ponte Palatino) a Trastevere-oldali alsórakpartról nézve. A tövében meghúzódó antik hídmaradvány úgylátszik annyira jelentéktelen, hogy még a térkép sem jelöli.Azért nekem tetszik, erre még szerintem visszatérek...

A Tevere alsó rakpartján egyébként nem járnak autók, mint nálunk, csak futók és biciglisták. Este viszont egész drakula-film hangulat van, mivel a felsőrakpartól mélyen lelógó platánfák ágai közt denevérek tanyáznak elképesztő számban és este elszabadul a pokol...tizesével csapkodnak az ember feje körül...

A harmadik helyszin, ami még biztos többször előkerűl a következő másfél hónapban, ugyancsak a Termini pályaudvar mögött található. Úgytünik az európai nagyvárosok megegyeznek abban, hogy a főpályaudvaruk környéke a bevándorlók, és a leginkább elszegényedett rétegek negyedévé vált. Igy van ez a Keleti Pályaudvarral és a Gare del'Est esetében is. A  Piazza Vittori Emanuele egy adottságaiban gyönyörű tér, közepén közpark, árkádos bérpalotákkal szegélyezve. Nekem az első percben megtetszett, ahogy ráakadtam, mivel a klasszicista ( vagy egyenesen reneszánsz? ) árkádok alatt iszonyú csencselés folyik egésznap. Arab/indiai/kinai árusok árulnak már messziről is "eredetinek" látszó Louis Vuitton táskákat, és egyébb ugyancsak eredeti cipőt, ruhát, dvd-t,más világcégek "hamísítatlan" termékeit, persze a megszokotthoz képest iszonyú olcsón... Éppenséggel az alábbi rajz nem ezt a zsibvásárt mutatja be, képileg engem inkább a Viminale domb felől jövő villamos-sinpár (meglepő, ugye?) és a tér oldalát szegélyező házak, valamint a délutáni nap fénye izgatott.

A szinek ez esetben is élesebbek.Méreteket nem írtam: a ceruza-rajz elenyésző, hiszen noteszlap, a két vízfestmény 42x56cm.

Különös egyezőség Pest és Róma között: mindkettőnek van alagútja, és egészen meglepő módon mindkettő a Közársaságielnöki Palotát hordozó domb alatt fut...

Méret 30,5x45,5cm , és talán már meg se kell jegyeznem, hogy az előtér mohás oldalfala éles sárgás-zöld az eredeti rajzon, nem ez a fos-zöld penész-szin...

háát, valjuk, be ez nem nagyon sikerült, egyébként 42x56cm. Szeretném a dolgot az időjárásra fogni: hol kisütött, hol beborult, egyszerűen nem lehetett a szineket nyakon ragadni! legközelebb...

Mindenkitol elnèzèst kèrek, egy romai internetkàvèzòbòl irok, ahol nincsenek magyar èkezetek. Az akadèmiàn meg inernet nincs, lehet, hogy egèszen keddig, ugzhogy csak kèsobb folytatom...

Kezdődött tehát minden múlt pénteken délután a Keletiben. A magyar vonat, ami Velencéig vitt, kedélyes nosztalgia vonat volt, már amennyiben valakinek jó emlékei vannak a kádári Magyarországról. Hangulat-teremtésnek álljon itt egy "csehtamásos" "étkező kocsi"...belátjátok, hogy nem lehetett kihagyni...

Az út még annyiban is időutazás volt, hogy mivel Horvátországon és Szlovéninián mentünk keresztül, kutyás-zseblámpás határőrök néztek be minden zúgba a határokon, és éjszaka háromszor is elkérték a papirjaimat. Kiskoromban pontosan ez történt velünk, mikor a szüleimmel egész kiállításokkal megrakodva Franciaország felé vonatoztunk. Emlékszem ahogy kábán kinézek különböző osztrák és német állomásokon, mars-csoki és coca-cola autómaták fénye jelzi: ez már "nyugat"! Milyen vonzónak tünt akkoriban... No, de elég a szentimentalizmusból,vissza a mába: reggel hét óra van, mult szombat, az alábbi kép a Velencébe vezető földnyelven készült.

Az alábbi hölgy kitartóan próbálta tartani az iramot, végül mi győztünk...

talán nem látszik ilyen piciben, biciglin ül. A következőkön már a Santa Lucia, távolban igéretes kupola sejlik...

Ugyanez a templom, de már az állomás előtti Piazzáról. A globális karvajtőke, ugyebár...

Velencében egyébként mindenki ujságot olvas, így reggel félnyolc körül:

vagy éppen vásárol...

Persze, már megint lebuktam, hogy ez a kép is egy vendéglátó ipari egység teraszáról készült. Jó, bevallom, rövid félórás sétámból ez már a második cappuccino. Mentségemre legyen mondva, az elsőt olaszosan (Tizi szigorúan kiokított, ha nem akarok nagyon gáz turistának látszani, nehogy le merészeljek ülni!) álva ittam meg egy bárpultnál, csak ezt a másodikat válaltam be, ilyen pária-módra, henyén ücsörögve...

Persze, egyáltalán nem ez lett volna a dolgom ebben a három órában. Eredetileg a velencei sikátorokat kellett volna felkutatnom, ahogy azt  Mihály is tette Szerb Antal szerint. Már a kezdő pár sorban övék a főszerep:

" A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal."

Meg is próbáltam utánnuk járni, de hiába: a reggeli napfény semmilyen misztikumot nem von köréjük, cseppet sem félelmetesek, sőt inkább vidámak. Biztos, hogy vissza kell majd jönnöm ide (persze amúgy is,azért az még egy magamfajta ellen-sznobbnak is kínos, ha két hónap alatt legalább 1-2 nap erejéig nem próbál körülnézni Velencében). Azt hiszem koraesti megvilágításban egész mást találok majd. Azért mutatok egyet a keresgéléseimből,nehogy azt mondjátok , csak beszélek össze-vissza, valójában pedig csak az állomáshoz legközelebbi kávézó teraszán vártam a csatlakozást...

Az imént eldörrent a déli ágyú-szó... Első nap terrorista támadásra gyanakodtam, de később utánna olvastam, és kiderült, hogy az Akadémia közelében lévő Gianicolo dombon minden délben elsütik az ágyút Garibaldi tiszteletére. Ez azt is jelenti, hogy fél napja ülök a gép előtt...azért mégiscsak rajzoló-festő volnék nem blogger... folyt.köv!

Végre, végre némi procedúra árán sikerült kicsalnom a bőrőndömet az akadémia furgonjából, hozzájutottam a tiszta ruháimhoz,rajzeszközeimhez, beüzemeltem a gépet, ugyhogy indulhat a napló-írás... A kimondottan szürke időjárás különösen kedvez az efajta szobai tevékenységnek.

most hirtelen az jutott eszembe, hogy ezt a fajta úti-blog írást eredetileg az Eszterházy Péter találta fel, még mielőtt igazán általánossá vált volna magyarországon az internet: hazudnék, ha azt állítanám, hogy jól ismerem az életművét, de véletlenül még főiskolás koromban kezembe került a "Hahn-Hahn grófnő pillantása" című regénye -már amennyire a jólismert eszerházy-s asszociációs folyamot regénynek lehet nevezni- amiben egy hivatásos utazó folyamatosan jelentéseket küld megbízójának, egyébként nem túl célirányos utazásának aktuális stációiról. Ha azt vesszük, hogy kicsit (ahogy azt már alább ecseteltem) kiadói megbízásból is utazom most, a szituáció egészen hasonló...

Egy kis kultursznobbos felütés az elejére :)

Hogy kb eltudjátok képzelni a helyzetet, kaptok két képet az ujjonan instalált webkamerámmal. Végre bőröndel együtt megva az írás legfontosabb kelléke, a kék házikabát is! Háttérben a konyha ajtó... ma reggel 7 óta már két kávét is főztem.

Csak eljutottam idáig... Tulajdonképp ennek az egész blog-ötletnek mostantól lessz értelme, azt hiszem az eztán készülő bejegyzések, fotók, rajzok tarthatnak igazából számot mások érdeklődésére. Talán emlitettem (de lehet, hogy nem...), hogy szombattól két hónapig van szálásom, meg némi ösztöndíjam a Római Magyar Akadémián. Az önmagában is nagyon izgalmas kalandot, egy Olaszországhoz kötödő megbízás teszi még érdekesebbé: a Tiara kiadó (akik eddig illusztrált könyveim jórészét, valamint egy katalógust és a "Budapest, hommage a Piranesi" című albumomat is kiadták ) megbízott avval a feladattal, hogy járjam végig az "Utas és holdvilág"  helyszíneit, anyag gyüjtés céljából, majd utóbb illusztráljam e -sokunk számára-  egész életszakaszt meghatározó regényt. A regényben Mihály elég jelentős utat jár be Velence és Róma közt, én még nem tudom, képes leszek-e teljes hűséggel végigjárni a könyv helyszineit. Valószínübb, hogy csupán az események szempontjából legjelentősebb helyszinekre jutok el, az egész útvonal nagyon sokba kerülne...

Kicsit neheziti a dolgot, hogy a korábbi bejegyzésben említett Ozirisz-es munkámmal is haladnom kell. Az élet már csak ilyen: sokáig mély csönd, aztán minden együtt...

Jövő keddig nem hiszem, hogy ujabb bejegyzést írnék, mivel a laptop-om, a fényképezőgép kábelem, meg az összes rajz-eszközöm egy lovas márványszobor nehézségű bőrőndben akkor érkezik Rómába valami kiállítási anyaggal egyetemben egy kamion mélyén. Azt persze elfelejtettem a bejegyzés elején emliteni: én ugyanakkor vonattal megyek, már holnap délután indulok, szombat reggel érkezem Velencébe, majd délelőtt vonatozom tovább, hogy koradélután Rómába lehessek...

de erről, és az első napok sétáiról, esetleges skicceiről, majd csak kedd este tudok beszámolni... 

Ezt a bejegyzést igazából már régóta meg kellet volna írnom,de az olasz út, meg még egy rakás dolog elvette az időmet. A római utazásról majd kicsitt később (egy hét mulva indulok két hónapra) most csak fölteszek pár képet a korábban már említett Forrás Galéria béli megnyitóról. Nem szeretnék az az apa lenni, akit akárhol megnyomnak ömleni kezd belőle a szó a gyerekéről. Ezért nem is mondok (írok) semmit, beszéljenek a képek. Mindenesetre Emma egy édes...                                               

Kétségkivül - bár János igazán kitett magáért - kevés eséjünk volt Emma melett...De komolyra fordítva a szót: nagyon jól sikerült este volt (már amennyire belülről,egyfajta házigazdaként én ezt megtudom itélni), és a hirtelen megkeresés ellenére egészen jól sikerült összeszedni néhány eddig még ki nem állított monotípiát. Anyukám csinált pár képet a megnyitó előtt, idebiggyesztem őket, hogy jobban eltudjátok képzelni az egészet, bár szerintem inkább nézzétek meg...

Végezetül egy kültéri kép Gáborral, az utolsó magyar rézmetszővel (minekutánnan a bankjegy-rézmetszés végképp eltünt európából...)

Mégiscsak van néha bejegyzni való...Mult hét elején hirtelen felkértek egy kamara kiállításra a Forrás Galériában (volt Mednyánszky Terem). A dolgot kicsit bonyolítja, hogy grafikai anyagot kértek tőlem, de minél több egyedi rajzzal a sokszorosított grafikákkal szemben. Éppenséggel ebből van a legkevesebb, egy rézkarc-kiállítást könnyebben összeállítottam volna... No, mindegy: azt hiszem részben publikálatlan Ady-illusztrációk, részben a még nálam lévő rézkarc-előkészítő rajzok és monotípiák alkotják majd a tárlat anyagát...Ha rajtam múlik, a megnyitó annyi lett volna, hogy kinyitjuk az ajtót, és borozunk avval, aki arra jár. Ilyen szempontból sokkal jobban kedvelem a francia hagyományt, ahol a meghivón csak az áll, hogy hánytól hányig van a vernisage, jöhet bárki, aki beszélgetni szeretne a kiállító művésszel. De hamár nálunk ez így szokás (mármint, hogy egy hozzáértő műitésznek kis útmutatót/impressziót kell adnia az adott képekhez) akkor örömmel írom itt le, hogy János barátom elválalta a megnyitást. Mégpedig azért, mert mindig nagyon intuitív, lényeglátó gondolatai vannak, semmmi mellébeszélés... János az a műtörténész, akinek megvan a különös képessége, szinte belebújni az adott művész gondolatvilágába. Az ember mindig úgy érezheti, hogy pontosan megértették a céljait. kiváncsi leszek most majd mit is mond...

Most éppen meghazudtolom magamat,hiszen ma is leültem a gép elé, de van ebben a blog írásban valami izgi... Pedig egyenlőre még mindig csak magamnak írom, mégsem bírtam ki, hogy ne írjak pár sort. Bigyesztek ide is egy képet, mégpedig egy új munkámat. Ez most egy novella illusztráció lessz, abból a munkából amin épp dolgozom. Az Ozirisz jelentet meg karácsonyra egy antológiát "Élet és Halál könyve" címmel, ebből egy rajz. Iván Bunyin, az első Nobel díjas orosz író tollából, "Sötét fasor" cimmel Ez a munka annyira hatalmas, 50 rajz lessz kb, hogy hónapok óta nem festettem, csak rajzolok és olvasok. 1200 oldalon van mit...